Hajrá Érdi Férfi Kézilabda SE!

PAPÍRFORMA EREDMÉNY AZ IFJÚSÁGI NYITÓFORDULÓBAN

A Kőrösi KDSE ifjúsági csapata idegenben kezdte meg szereplését a Magyarország Kézilabda Nemzeti Bajnokságának tavaszi nyitófordulójában. A harmadik osztály E-csoportjában szereplő együttesünk Üllőn a Városi Sportcsarnokban lépett pályára, ellenfelünk a tabella második helyezett gárdája, az Üllői KSE volt. Az őszi, hazai mérkőzés tíz gólos üllői győzelemmel végződött, de fiaink nagyon készültek egy eredményesebb idegenbeli mérkőzésre.

A kezdés nem sikerült jól, hiszen rögtön az elején négy gólos hátrányba kerültünk. A folytatás már jobban sikerült és felzárkóztunk az ellenfél mögé, Sajnos egy néhány perces „rövidzárlat” a hazai gárdát juttatta nagyobb előnyhöz, így a szünetre hat gólos mínusszal vonulhattunk az öltözőbe. A második játékrész is hasonlóan zajlott, időnként nagyszerűen védekeztünk és a támadásban is remekeltek a fiúk. Egy kellemetlen sérülés miatt kisebb kihagyás vár Boros Ádámra, aki részleges bokaszalag szakadást szenvedett. A hat gólos vereség még „belefért”, így papírforma eredmény született. Folytatás szerdán a hétközi fordulóval a Kiskunmajsai KC ellenében. A mérkőzés 17.30 órakor kezdődik a Treff Sportközpontban.

ÜLLŐI KÉZILABDA SE - KŐRÖSI KÖLYÖK DSE 37:31 (18:12)

2023. FEBRUÁR 18. ÜLLŐ VÁROSI SPORTCSARNOK

9/Boros Ádám, 8/Boros Dániel, 29/Bucsek Bence, 17/Darvas Áron, 12/Érdi Zalán, 44/Erdősi Balázs István, 34/Ferencz Krisztián Zsolt, 66/Heits Gergely, 20/Kovács Levente, 30/Marx Dominik, 21/Nagy Dominik Olivér, 77/Nagy-György Tamás Krisztián, 1/Offenberger Ottó, 19/Tóth Balázs Csaba, 13/Tóth Bence

Szakmai stáb: Firnicz József vezetőedző / Narancsik Imre edző

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
YouTube
Twitter
Instagram