Az év végéhez közeledve rendezte meg a Pest Vármegyei Diáksport Szövetség a IV. korcsoportos fiúk és lányok kézilabda versenyét Érden a Treff Sportközpontban. Köszönjük a Sportközpont tulajdonosának, hogy térítésmentesen rendelkezésünkre bocsátotta a létesítményt! Az Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola fiú csapata ebben a korosztályban három játékossal (Gergő Noel, Kuhmann Botond és Varga Sándor) rendelkezett, ezért a III. korcsoportos fiúkkal egészült ki a gárda. Sajnos az elmúlt évekkel ellentétben városunkból mi neveztünk egyedüliként és a „lyukas” korosztály miatt esélyeink is nagyon szerények voltak.
A három nyolcadik évfolyamos fiú nagyszerűen teljesített, minden mérkőzésen nagy akarással játszottak, kiváló partnernek bizonyultak a hatodik évfolyamos „segédek”, akik kiemelkedően megállták a helyüket a „nagyok” között is. Számukra jó felkészülési és tapasztalatszerzési lehetőséget biztosítottak ezek a mérkőzések a tanév második felében megrendezésre kerülő III. korcsoportos Diákolimpia küzdelmeire.
16/Balaton Tamás, 1/Bényi Patrik, 67/Gaga Zalán (1), 18/Gergő Noel (6), 2/Harmat Csanád Tamás, 13/Kis Boáz Barnabás (1), 66/Kiss Márton (1), 5/Kovács Donát (1), 86/Kozák Andzseló (1), 11/Kuhmann Botond, 21/Leitner Szabolcs (1), 14/Oláh Dániel, 44/Őcsák József (3), 54/Szalkai Zakariás Imre (1), 8/Szpirin Szergej (1), 1/Varga Sándor
16/Balaton Tamás, 1/Bényi Patrik, 67/Gaga Zalán, 18/Gergő Noel (5), 2/Harmat Csanád Tamás, 13/Kis Boáz Barnabás, 66/Kiss Márton (6), 5/Kovács Donát, 86/Kozák Andzseló, 11/Kuhmann Botond, 21/Leitner Szabolcs, 14/Oláh Dániel (1), 44/Őcsák József (5), 54/Szalkai Zakariás Imre, 8/Szpirin Szergej (2), 1/Varga Sándor
ÉRDEMES ELOLVASNI ...
EREDMÉNYES HÉTVÉGE, TETSZETŐS JÁTÉKKAL
KÜZDELMES MÉRKŐZÉSEK, NAGYSZERŰ JÁTÉK
IDEGENBELI GYŐZELEM NAGYSZERŰ TELJESÍTMÉNNYEL