A védekezés technikai elemei
A védekezés technikai elemei a következőkre oszthatók: alaphelyzet, mozgások alaphelyzetből, ütközések, sáncolások, a labda megszerzésére irányuló tevékenység (halászás, a labda elütése, kisodrás). Részletesen az alaphelyzettel, a mozgásokkal, az ütközésekkel és a sáncolással foglalkozunk.
Alaphelyzet
A védekező alaphelyzetnél a boka-, a térd- és a csípőizület enyhén hajlítva, a lábfejek enyhén kifelé fordulva, közel a párhuzamoshoz, terpeszállásban helyezkednek el. A törzs kissé előredől, a súlypont lejjebb van, a testsúly eloszlik a talpon. A karok a test két oldalán, könyökben enyhén hajlítva vállmagasságban helyezkednek el. A legfontosabb az alaphelyzet kialakításában, hogy a karok fent legyenek, megnehezítve ezáltal a támadó játékos kapuralövését, valamint, hogy az alaphelyzetből a lehető leggyorsabb irányváltoztatásra legyen képes a tanuló, a kilépés, a sáncolás, a labdaszerzés és az ütközések végrehajtása érdekében.
Oktatásának menetét célszerű rövid magyarázattal és ismertetéssel kezdeni, melyek során elmondjuk az alaphelyzet jelentőségét, célját és a technikai végrehajtásnak legfontosabb elemeit. Ezután bemutatjuk vagy bemutattatjuk a mozgást.
A leggyakrabban előforduló hibák a nyújtott alsó végtag, a súlypont nincs kellőképpen leengedve, a karok lógnak a test mellett. Kiemelten fontos ezeknek a hibáknak a kijavítása, mert a rossz alaphelyzet elsajátítása az egész védekező mozgásra hatással lehet.
Gyakorlatok
- Alaphelyzet felvétele különböző testhelyzetekből (alapállás, ülés a talajon, térdelőtámasz, hason- illetve hanyatfekvés).
- Lassú futás közben jelre alaphelyzet elfoglalása.
- Oldalazó mozgás közben alaphelyzet felvétele.
Mozgás alaphelyzetből
A mozgások alaphelyzetből lehetnek mélységi és szélességi, egyenes vonalú vagy rézsútos mozgások. A játékhelyzettől függően lehet oldalazó mozgás, előrefelé futás, hátrafelé futás, utánlépés, keresztlépés, fordulólépés vagy felugrás is.
A mozgás technikai kivitelezésében nem adódhatnak nagyobb hibák, itt elsősorban az alaphelyzet a fő kiindulópont. Az a legfontosabb, hogy minél gyorsabban tudják a tanulók az alaphelyzetből a fent felsorolt mozgásformákat végrehajtani.
Gyakorlatok
- Alaphelyzetből mozgás a tanár felemelt karja irányába, pár másodpercenként váltogathatja a mozgásirányt (előre, hátra, jobbra, balra, rézsút, stb.).
- Egymástól 4 m-re elhelyezett padok érintése oldalazó mozgással, majd előre-hátrafelé futással versenyszerűen.
- Alaphelyzetből rézsút előre ugrás jobb, majd bal lábra érkezve.
- Vonalfutás alaphelyzetből (alapvonalról a 6-os, a 9-es és a félpálya vonalait érintve).
- Taposás alaphelyzetben medicinlabdával vagy zsámollyal.
Ütközések
A játék jellegéből adódóan a támadók és védők közötti testi érintkezés szükségszerű és elkerülhetetlen. Ütközés a támadó- és védőjátékos dinamikus, testtel és végtagokkal történő találkozása a szabályok által megengedett módon. Az ütközések elsajátítása nagyon fontos, mert egyrészt a mai modern kézilabdázás egyik nélkülözhetetlen védekező technikai eleme, másrészt a testi kontaktus elfogadásával a baleset-megelőzésben kiemelt jelentősége van. Az üközések fő célja az ellenfél támadó tevékenységének megállítása, mozgásának késleltetése, a pontos átadások megakadályozása ezáltal a támadás és a gólszerzés meghiúsítása.
Az ütközések a támadó mozgásától függően történhetnek talajon és levegőben is.
A talajon lévő ütközések legfőbb technikai sajátossága, hogy a védő játékos a kitámadás után széles és stabil harántterpeszbe érkezik a labdás támadó elé, a támadó dobókarjával szemben lévő láb kerül előre. A teste kissé előredől, mert főként azt használja a támadó megállítására. A támadó lövő karjával szembeni karját a támadó alkarjára helyezi, a másik kezével pedig a csípőjét támasztja meg az esetleges cselező mozgás megállítása és a támadó saját testsíkja előtti tartása céljából. A két kar fokozatosan behajlik csökkentve ezáltal az ütközés keménységét.
A leggyakrabban előforduló hibák, hogy a védekező játékos későn kezdi meg az ütközés végrehajtását, az előremozgás során felugrik lehetőséget adva a támadónak cselezés végrehajtására valamint a harántterpesz nem elég széles (instabil, nem tudja megállítani a támadót. További hiba lehet még, hogy a védő karja csak a támadó felkarját támasztja meg (alkarral és csuklóval még mindig ellőheti a támadó), és a másik kar nem fogja meg a támadó csípőjét. Előfordul, hogy a védő becsukja a szemét.
Az ütközéseknél nagyon fontos a kellő gyakoroltatás, hogy a tanulók megszokják a test-test elleni küzdelmet és hogy bátran merjenek ütközni.
Rávezető gyakorlatokként alkalmazni lehet különféle küzdő játékokat és feladatokat, hogy fokozzák a tanulók bátorságát és a fájdalomtűrő képességüket (pl.: kakasviadal, fogójátékok ütközéssel, társ emelése és hordása, birkózások, területfoglaló játékok, stb.).
Gyakorlatok
- Két tanuló egymástól 2-3 m-re helyezkedik. Az egyik labdával a támadó mozgást modellezi, felső dobásra készítve a labdát. A másik tanuló a védő ütközik vele a fent említett technika alkalmazásával. Labdacsere után szerepcsere következik.
- Ugyanaz a feladat egymástól 5-6 m-re, lendületszerzés után.
- Felállás egymással szembe 2 m-re, egyik tanuló a támadó labdával a kezében, egy lépés lendületszerzés, páros lábról felugrás és ütközés végrehajtása. A talajraérkezés is páros lábbal történik.
- Két tanuló egymástól 3 m-re helyezkedik. Ütközés végrehajtása két lépés után felugrásból és páros lábra érkezés mindkét tanulónál.
- Ütközések végrehajtása lendületből, labdaváltás után.
- Ütközések végrehajtása a védő játékos különböző testhelyzeteiből (pl. ülés, hanyattfekvés, térdelőtámasz, fekvőtámasz stb.).
A sáncolás
A sáncolás a védőjátékosok kapura lövések elleni tevékenysége, melynek során a védő az átlövéssel dobott labda útjába helyezi kezét, karját, illetve valamely más testrészét. Ez a technikai elem a védő játékosok utolsó lehetősége, hogy megakadályozzák a gólszerzést. A mai modern kézilabdázásban leginkább akkor használják, ha a védekező játékosoknak már nincs lehetősége ütközni a támadó játékossal. A sáncolás lehet aktív (ténylegesen érintkezik a védő a labdával) vagy passzív (a jól helyezett sánc eredményeként a támadó vagy feladja a kapuralövési szándékát, vagy a sáncoló által szabadon hagyott területre lő, ahol a kapusnak nagyobb esélye van a védésre – a védőnek nincs közvetlen kontaktusa a labdával). A sáncolásokat feloszthatjuk egyéni és csoportosegykezes és kétkezes talajon vagy levegőben végrehajtott sáncolásokra.
A felugrásos lövés sáncolásának technikai végrehajtása: a védekező játékos páros lábról felugorva (helyből, vagy a támadó irányába történő kilépéssel) a két karját a lehető legrövidebb úton rézsútosan előre felfelé emeli, a labda átmérőjénél kisebb távolságra egymástól. A kar izomzata feszített, az ujjak nyújtott helyzetben vannak, hogy a dobás ereje ne okozzon kárt a sáncoló felső végtagjában.
A leggyakrabban előforduló hibák a csukott szemmel történő sáncolás, a kar izmai nem kellően feszítettek, a karok túl távol vannak egymástól és a védekező játékos előre irányuló ütőmozdulattal próbál sáncolni.
Gyakorlatok
- Felsődobás sáncolómozdulatának végrehajtása védő alaphelyzetből és más testhelyzetekből (ülés, fekvőtámasz, hanyattfekvés,stb.).
- Két tanuló egymással szemben helyezkedik 2 m-re, egy kilépés után páros lábról elrugaszkodás egyszerre és kezek összecsapása (taps).
- Páros feladat: a tanulók egymással szemben 2-3 m-re helyezkednek, a támadó labdával a kezében felsődobást imitál, a védő pedig sáncol.
- Ugyanez a feladat, a dobó játékos a kapu irányába dobja a labdát, a védő sáncolni próbálja.
- Két tanuló oldalazó mozgást végez ellentétes irányba a hatos vonal előtt párhuzamosan a hatossal, a harmadik tanuló 10-11 m-en helyezkedik labdával. Jelre a támadó 3 lépés lendületből megkísérli a kapuralövést, a védők pedig egymáshoz közelítenek és párosan sáncolnak.
Labdaszerzési módok
Kisodrás
A kisodrás a védekezés egyik technikai eleme, amely a kapuralövés megakadályozásának egyik módja, bár alkalmazása nagyon balesetveszélyes, így az oktatását és a használatát is körültekintően kell elvégezni, illetve alkalmazni.
A kisodrás technikai leírása: a védekező játékos a támadó után ugrik fel, legtöbbször oldalazó mozgást követően, a saját kapuelőtere fölé, ügyelve, hogy ne lépjen a vonalra. Az ellenfélhez közelebbi karját nyitott tenyérrel, alulról felfelé irányuló mozgással lendíti, ezáltal a támadó lövéshez felkészített kezéből görgeti ki a labdát. Nagyon fontos, hogy a mozdulat végzése közben sem kézzel, sem más testrésszel nem érintheti a támadót.
A mai modern kézilabdázásban a kisodrás használatát az esetek döntő többségében időleges kiállítással és büntetődobással „jutalmazzák”, ugyanis nagyon nehéz megítélni, hogy ténylegesen volt-e érintkezés a játékosok között. Oktatását és használatát inkább egyesületi szinten sajátítják el a tanulók.
Gyakorlatok
- A labda terelgetése a talajon nyitott tenyérrel oda – vissza guggolásban, terpeszülésben és más testhelyzetekben.
- Két tanuló egymástól 1 méterre háttal és kissé oldalt állnak fel. A támadó felkészíti a labdát a felsődobáshoz, a védő pedig hátranyúlva óvatosan kisodorja a kezéből.
- Két tanuló egymástól 1 méterre háttal és kissé oldalt állnak fel. A támadó keresztlépéssel felkészíti a labdát, a védő pedig hátrafele futva sodorja ki a támadó kezéből a szert.
- Felállás párosával egymástól 1 méterre az egyik tanuló háttal a másik oldalt helyezkedik, a támadó egy lépésből beugrással lő, a védő hátrafelé felugorva a levegőben hajtja végre a kisodrást.
Halászás
A halászást az ellenfél átadásának megszerzésére alkalmazzuk. A védő játékosnak célszerű a mozgását úgy időzítenie, hogy a labdát átadó támadó játékos azt ne sejthesse meg, majd megfelelő ütemű hirtelen közbelépéssel megszerezni a labdát. Technikája, hogy a védő játékos a támadó átadást végző mozdulatával egy időben, gyors mozdulattal támad ki az átadás feltételezett irányába, ezután a labda röppályája útját keresztezve közelebbi kezével belenyúl az átadásba.
Az oktatás alapját különböző testhelyzetekből végrehajtott rövid és gyors futások képezik. A testnevelési játékok bizonyos csoportja (adogatójátékok, pontszerzők, stb.) a labda megszerzését, elkapását készítik elő. Labdaátadási helyzetekben nagyon fontos a megfelelő időzítés és a labda megszerzésére irányuló mozdulat ritmusa.
Gyakorlatok
- Két tanuló egymással szemben helyezkedik 8 – 9 méterre, egy kilépéssel, egykezes felső átadással továbbítják a labdát a társnak. Mindegyik mögött egy – egy védő helyezkedik, akik időnként a passzolók mögül előrelépve megpróbálják elütni vagy elfogni a labdát.
- Két tanuló egymással szemben helyezkedik 8 – 9 méterre, egy kilépéssel, egykezes felső átadással továbbítják a labdát a társnak, de az adogatók mögötti védők kilépését észlelik a passzolók, akkor az átadást csellé módosíthatják.
- Két támadó folyamatosan adogatja a labdát jobb és bal átlövő pozícióban, egy védő pedig a kapuelőtér vonalon helyezkedik, a dobómozdulat megkezdésekor a védő kitámad és a labda útjának keresztezésével igyekszik megszerezni az átadást.
A labda elütése
A labda elütése is a labdaszerzés egyik módja. Lényege, hogy a védő játékos a támadó játékos labdavezetése vagy pattintott bejátszása elleni védekezése következményeként nyitott tenyérrel elüti a labdát, amikor az elhagyja a támadó kezét vagy visszafelé pattan a talajról. Az elütést előnyös megkísérelni akkor, amikor a labda elhagyja a talajt és fokozatosan lassulva emelkedik. A labda elütését erőteljes súlypont süllyesztéssel és határozott, de ugyanakkor lágy csuklómozdulattal hajtja végre a védekező játékos az ellenfélhez közelebbi kézzel. Az elütést végezhetjük visszarendeződés során és rendezett védelem felállása esetén is.
A sikertelen elütés főbb okai
- a kilépés rossz időzítése
- a kilépés lassú, rövid, vagy nem elég mély
- nem a labdára irányul a mozdulat
- a labdától távolabbi karjával nyúl keresztbe
- túl közel lép a támadó játékoshoz
