Hazai környezetben került sor a Pest Megyei Kézilabda Bajnokság I. osztályának elődöntő-visszavágó mérkőzésére. A Bugyi KSE elleni idegenbeli eldöntetlen eredmény hazai győzelmet és döntőbe jutást sejtetett. A Csapat minden tagja tudta, hogy le kell győznünk a nagyszerű erőkből álló ellenfelet ahhoz, hogy 2023. május 27-én döntőt játszhassunk és megküzdjünk a Veresegyház VSK gárdájával a magasabb osztályba való kvalifikációért!
Nagyszerű hangulatú, magas színvonalú, élvezetes mérkőzést láthattak a kilátogató nézők, akik bíztatásukkal ismét fantasztikus hangulatot teremtettek. Ismét elégedettek lehetünk a bíráskodással, hiszen korrekt, szinte hibátlan teljesítményt nyújtott a két fiatal játékvezető!
„Ezúttal minden úgy sikerült, ahogy elterveztük. Sokat készült az edzői stáb videóelemzéssel, és legjobb tudásunk szerint próbáltuk felkészíteni a játékosokat. Az eddigiekhez képest másfajta védekezéssel hangoltunk, amivel megleptük a vendégcsapatot. Előre játékban is azt láttuk, amit kértünk a mieinktől. Ott fejeztük be a támadásokat, ahol sebezhető volt a Bugyi csapata, higgadtan, taktikusan kézilabdáztunk” – Narancsik Imre edző
„A mérkőzést megelőzően nagy volt az izgalom és a nyomás az egész csapaton, így rajtam is, hisz az elődöntő első felvonásán döntetlent értünk el idegenben, és ezért a visszavágón győznünk kellett a továbbjutáshoz. Remek hangulatban léphettünk pályára és szerencsére az első percektől fogva magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, ezáltal a játékunk is felszabadultabbá vált. A védekezésünk egész mérkőzés alatt kiválóan működött és ennek köszönhetően az én dolgom is könnyebb volt. Ez egy csapatgyőzelem volt, mindenki remek teljesítményt nyújtott és remélem, a döntőben is ki tudjuk hozni ezt magunkból, mert akkor úgy érzem, bajnokok leszünk május 27-én” – Simon Roland kapus
33/Balázs Tibor (4), 8/Bauer Máté (1), 20/Cseh Máté (4), 12/Érdi Zalán, 6/Gyöngyösi Dávid (4), 17/Hagymási Zsolt (1), 13/Hajdu Tamás (1), 10/Kékesi Benjamin, 35/Kovács Balázs (4), 2/Májer Martin, 4/Sajbán Dániel, 47/Simon Roland, 19/Smid Ákos (3), 18/Veres Máté (3), 14/Zalai László (5), 3/Zeitler Dániel (4)
Szakmai stáb: Váraljai Ádám János vezetőedző / Narancsik Imre edző
ÉRDEMES ELOLVASNI ...
FOKOZATOS FIATALÍTÁS A FELNŐTT CSAPATBAN
HATODIK HELYEZÉST ÉRŐ GYŐZELEM A VÁRMEGYE KETTŐBEN
TISZTES HELYTÁLLÁS AZ NBII IDEI UTOLSÓ HAZAI MÉRKŐZÉSÉN