Hajrá Érdi Férfi Kézilabda SE!

NAGYON KELLETT MÁR EZ A HAZAI GYŐZELEM

Az ÉRDI FÉRFI KSE FU16 korosztályos csapata a Treff Sportközpontban fogadta a Dunaújvárosi AC együttesét a Magyarország Kézilabda Nemzeti Bajnokság II. osztályának C-csoportjában. Sajnos sérülés miatt még ma sem léphetett pályára Tóth Milán és Kuhmann Botond. A papírforma az eddigi eredmények ismeretében szoros, de hazai győzelmet vetített előre.

A mérkőzés egészében jó benyomást keltően, lendületesen és eredményesen kézilabdázott Csapatunk. A kisebb technikai hibáktól eltekintve jó egyéni teljesítményt nyújtott szinte mindegyik játékosunk. Ismét ki kell emelni Gyapay Gellért nagyszerű védéseit, Gergő Noel erőtől duzzadó játékát, Tóth Botond gólratörő teljesítményét. Üde színfoltja volt a mérkőzésnek Szabó Ferenc, Bódog Bence és az okos irányító játékot produkáló Surin Nimród. Természetesen a többi pályára lépő játékost is dicséret illeti, hiszen ők is mindent elkövettek a győzelem megszerzéséért.

ÉRDI FÉRFI KÉZILABDA SE – DUNAÚJVÁROSI AC 33:19 (19:08)

2023. október 11. 17.30 óra – Treff Sportcsarnok Érd, Piroska utca 6.

35/Bódog Bence (5), 21/Fauszt Milán (1), 18/Gergő Noel Zoltán (9), 17/Gyapay Gellért, 31/Kapuvári Vince (1), 11/Kuhmann Botond András, 14/Páncsity Dominik, 7/Surin Nimród (4), 58/Szabó Ferenc (5), 57/Tóth Botond (8), 15/Tóth Milán, 16/Tóth-Rimóczi Marcell

Szakmai stáb: Rajnay-Firnicz Andrea vezetőedző / Veres Máté edző

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
YouTube
Twitter
Instagram