Martonvásáron, a Tóth Iván Sportcsarnokban folytatta szereplését az Érdi Férfi KSE FU13 korosztályos csapata a Magyar Kézilabda Szövetség Gyermekbajnokságának VII-csoportjában. A két ellenfél a Martonvásár és a Százhalombattai VUK SE voltak. Csapatunk játékoskeretéből igazoltan hiányzott Balaton Tamás, Kovács Donát és Papszt Kristóf. A papírforma mindkét mérkőzésen az ellenfél győzelmét prognosztizálta, de természetesen felkészültünk mindkét gárda játékából.
A reggeli mérkőzésen nagyszerű játékkal rukkoltak elő fiaink. Mind a védekezés, mind a támadás jól működött, néhol meglepően szép megoldások születtek. Jól teljesített a kapuban Bényi Patrik is, aki mindkét mérkőzést végig védte Balaton Tomi hiányzása miatt! A pihenőt követően a Százhalombattai VUK SE gárdája várt a mieinkre és reménykedtünk egy hasonlóan jó teljesítményben, mint az első találkozón. Sajnos ez nem következett be, egy teljesen más csapatot láthattunk. Erőtlenül, figyelmetlenül, elképzelés nélkül kézilabdáztunk, így nagyarányú, szégyenletes vereséget szenvedtünk. Értékeljük a pozitívumokat, tanuljunk és okuljunk a hibákból!
1/Bényi Patrik, 10/Borbély Barnabás, 67/Gaga Zalán, 2/Harmat Csanád Tamás, 13/Kis Boáz Barnabás, 21/Leitner Szabolcs, 6/Máthé László József, 14/Oláh Dániel, 44/Őcsák József, 7/Szabados Zsombor, 11/Szabó Örs Bendegúz, 54/Szalkai Zakariás Imre, 8/Szpirin Szergej
Szakmai stáb: Firnicz József vezetőedző / Tóth Botond sportmunkatárs
1/Bényi Patrik, 10/Borbély Barnabás, 67/Gaga Zalán, 2/Harmat Csanád Tamás, 13/Kis Boáz Barnabás, 21/Leitner Szabolcs, 33/Mák Ádám, 6/Máthé László József, 14/Oláh Dániel, 44/Őcsák József, 54/Szalkai Zakariás Imre, 3/Szamák Erik, 8/Szpirin Szergej
Szakmai stáb: Firnicz József vezetőedző / Tóth Botond sportmunkatárs
ÉRDEMES ELOLVASNI ...
EREDMÉNYES HÉTVÉGE, TETSZETŐS JÁTÉKKAL
KÜZDELMES MÉRKŐZÉSEK, NAGYSZERŰ JÁTÉK
IDEGENBELI GYŐZELEM NAGYSZERŰ TELJESÍTMÉNNYEL