Hajrá Érdi Férfi Kézilabda SE!

NAGYSZERŰ GYAKORLÁSI LEHETŐSÉG VOLT A DIÁKOLIMPIÁRA

A Martonvásári Tóth Iván Sportcsarnokban 2024. március 9-én folytatódtak a Magyar Kézilabda Gyermekbajnokság FU13 korosztályának mérkőzései. Az Egyesületek által szervezett és lebonyolított eseményeken olyan meghívott csapatok is részt vehetnek, akik a bajnokságban nem ebben a csoportban szerepelnek. Így módunk nyílt egy nagyszerű „ismeretlen” ellenféllel is megismerkednünk a Lajosmizsei Mizse KC személyében, akivel szoros, küzdelmes mérkőzést vívtunk.

Sajnos a mai fordulóra betegség miatt nem tarthatott velünk Gaga Zalán és családi elfoglaltság miatt „gólzsákunk” Őcsák József. A helyszínen ugyan jelen volt Harmat Csanád, de a sportorvosi adminisztráció hibája és a Szövetség „gyermekközpontú” szemléletének köszönhetően – ugyan érvényes sportorvosival rendelkezett, de labdarúgás sportágban – de mégsem játszhatott egyik mérkőzésen sem! A mai játéknap célja az volt, hogy a Diákolimpiai küzdelmek között egy jó felkészülési lehetőséget teremtsünk minden játékosunknak. A Tóth Boton U16 korosztályos játékosunk által vezényelt gárda kihasználta ezt, és élvezetes, fordulatos, néhol látványos játékkal örvendeztette meg a szépszámban kilátogató szülőket.

2024.március 9. 09.50 óra – Martonvásár Tóth Iván Sportcsarnok

16/Balaton Tamás, 1/Bényi Patrik, 10/Borbély Barnabás, 13/Kis Boáz Barnabás, 21/Leitner Szabolcs, 33/Mák Ádám, 6/Máthé László, 14/Oláh Dániel, 7/Szabados Zsombor, 55/Szabó Örs Bendegúz, 54/Szalkai Zakariás Imre, 3/Szamák Erik, 8/Szpirin Szergej

Szakmai stáb: Firnicz József vezetőedző / Tóth Botond sportmunkatárs

2024.március 9. 11.30 óra – Martonvásár Tóth Iván Sportcsarnok

16/Balaton Tamás, 1/Bényi Patrik, 10/Borbély Barnabás, 13/Kis Boáz Barnabás, 21/Leitner Szabolcs, 33/Mák Ádám, 6/Máthé László, 14/Oláh Dániel, 7/Szabados Zsombor, 55/Szabó Örs Bendegúz, 54/Szalkai Zakariás Imre, 3/Szamák Erik, 8/Szpirin Szergej

Szakmai stáb: Firnicz József vezetőedző / Tóth Botond sportmunkatárs
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
YouTube
Twitter
Instagram