Hazai rangadóval folytatódtak a Magyarország Kézilabda Nemzeti Bajnokság II F-csoportjának küzdelmei. Az elmúlt szombat esti mérkőzésen a Kalocsai KC csapatát láttuk vendégül a Treff Sportközpontban. Az idegenbeli vereség még élt a játékosainkban, így „fűtött” mindenkit a visszavágás utáni vágy.
Az első félidő végig kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, felváltva estek a találatok. Nagy küzdelem folyt a pályán, amelyet kétgólos előnnyel sikerült zárnunk. A második játékrész elején állva hagytuk ellenfelünket, a 37. percben már nyolcgólosra növeltük a különbséget. Az ellenfél látványosan fáradt el, így „sorcserére” is lehetőségünk adódott. A mérkőzés összképe alapján nem túlzott a tízgólos győzelem, így jól sikerült a revans. A megszerzett értékes két pont továbbra is előkelő helyezést biztosít a Csapat számára. Folytatás a jövő szombaton egy rangadóval, szintén hazai környezetben, amikor a VSK Tököl együttesét fogadjuk. Várjuk szurkolóinkat, sokat jelent a gárda számára lelkes bíztatásuk!
20/Cseh Máté (1), 23/Gyimesi Máté (4), 6/Gyöngyösi Dávid (2), 44/Hajdu Tamás (2), 3/Kedves Hugó (1), 77/Kovács Balázs Krisztián (3), 16/Kovács Benedek Konsztantin, 4/Králl Richárd (3), 12/Móri Mika Ármin, 67/Ormay Soma Nándor (7), 1/Simon Roland, 10/Smid Ákos (2), 2/Takács Bálint Pál, 15/Veres Máté (1), 14/Zalai László (5), 11/Zeitler Dániel (4)
Szakmai stáb: Váraljai Ádám János vezetőedző / Narancsik Imre edző / Vass Ferenc gyúró
ÉRDEMES ELOLVASNI ...
FOKOZATOS FIATALÍTÁS A FELNŐTT CSAPATBAN
HATODIK HELYEZÉST ÉRŐ GYŐZELEM A VÁRMEGYE KETTŐBEN
TISZTES HELYTÁLLÁS AZ NBII IDEI UTOLSÓ HAZAI MÉRKŐZÉSÉN